Ronaldinho a FIFA-díjra jelöltek között
2006.12.02. 19:18
Ronaldinho a FIFA-díjra jelöltek között...
A hagyományoknak megfelelően a FIFA idén decemberben is kiosztja az Év Játékosa díját, melynek elnyerésére már ki is derült kik pályáznak a legnagyobb eséllyel: Ronaldinho Gaúcho a Barcelonából, valamint az újdonsült madridista aranylabdás Cannavaro, és a világbajnokságon minden szempontból emlékezeteset nyújtó Zinedine Zidane.
A nemzeti válogatottak szövetségi kapitányai által leadott szavazatok alapján, december 18-án ítélik oda a trió egyikének a díjat a Zürichi Operaházban. A három döntős közé meglepetésre nem került be Thierry Henry, aki mind a Bajnokok Ligájában, mind pedig a világbajnokságon a döntőig menetelt csapataival, igaz mindkét finálét elbukta. Ronaldinho, Cannavaro és Zidane győzelmi esélyeiről megoszlanak a vélemények, hiszen mindhárom játékos felemás évet tudhat maga mögött...
A tavalyelőtti és tavalyi díjat is begyűjtő Ronaldinho a 2006-os év első felében parádésan szerepelt: A Barçával megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot, valamint megvédte címét a Spanyol Bajnokságban, azonban a németországi világbajnokságon már nem tudta ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint tavasszal, s a Mundial címvédőjeként már a negyeddöntőben búcsúzott Brazíliával. Az ősz eleje sem sikeredett jól a brazilnak, most novemberben viszont hatalmas formajavuláson ment keresztül, és végre ismét tavaszi játékával kápráztatja el a szurkolókat.
A néhány napja kihirdetett Aranylabda szavazáson győztesként befutó Cannavaro a díj másik favoritja, bár az olasz védő éve sem csak a szép pillanatok miatt marad emlékezetes. Korábbi csapata, a Juventus ugyanis bundabotrányba keveredett, s a hosszan elhúzódó ügy után visszasorolták a másodosztályba. A botrány alatt azonban a pályán csúcsra ért Fabio: Az olasz válogatottal megnyerte a 2006-os világbajnokságot, s remek teljesítményét a VB második legjobb játékosának járó díjjal honorálták. A bekk később aztán nem tartott a Zebrákkal a Serie B-be, s Madridba igazolt, ahol viszont már nem tudja azt a produkciót nyújtani, mint a nyáron.
Meglepetésnek számít Zidane jelölése a díjra, hiszen a világbajnokság előtt gyakran volt sérült a Realban, nem is játszott jól, a VB után pedig visszavonult, így az őszi teljesítményét nem is lehet értékelni. Németországban azért villantott valamit utoljára képességiből, hiszen honfitársaival a döntőig menetelt, ott azonban az emlékezetes Materazzi-affér miatt a kiállítás sorsára jutott Zidane, s nélküle a pályán lévők nem tudták legyűrni Itália legjobbjait. A tornán, a döntőig nyújtott remek játékával egyébként kiérdemelte a torna legjobbja elismerést, viszont a FIFA díjra talán neki van a legkevesebb esélye... |
|